Zalakaros
Magyarország délnyugati részén, a Balaton déli csücskétől mindössze félórányira fekvő kisváros, gyógyvízéről, sikeres rendezvényeiről, borairól és borospincéiről, gyönyörű, rendezett parkjairól, valamint a kikapcsolódás lehetőségeinek széles tárházáról nevezetes. A térséget romantikus hangulatot árasztó szőlőhegyek és gyümölcsösök, erdők, ligetek, lankás dombok és halastavak övezik. A vidék kerékpárutak, túraútvonalak változatos körét kínálja a szabadidejüket aktívan eltölteni szándékozó vendégek részére, de bőven akad kínálat azoknak is, akik inkább a nyugalmat, a passzív kikapcsolódást részesítik előnyben.
Miért érdemes Zalakarosra utazni?
Végigsétálva a kisváros hangulatos utcáin egyfajta nyugalom árad mindenhonnan. A város már két alkalommal nyerte el Magyarország legvirágosabb városa címet, melyet tisztasága és rendezettsége bizonyít. Sétánk során élvezhetjük hazánk erdőkben leggazdagabb vidékének természeti kincseit, a gyönyörű kilátást, hiszen szép időben a karosi kilátóból, és várost körülölelő szőlőhegyekről akár a Kis-Balatonig, sőt Badacsonyig is ellátni. Mindenütt megcsodálhatjuk a kannavirágokat, a város jelképét, melyek tavasztól őszig pirosba öltöztetik Zalakarost. Higgyék el, egy röpke fél órás séta is csodákra képes! Ha időközben valaki elfáradt, csatlakozhat a városi körjárathoz a Dottó “fedélzetén”, és élvezheti tovább a kilátást.
A Zalakaros kincse, titkunk a vizünk!
Napjainkra Zalakaros egy közkedvelt gyógy- és wellness paradicsommá nőtte ki magát, családok, párok, regenerálódni, illetve gyógyulni vágyók, vagy csak a nagyvárosok zajától menekülők célállomásává vált.
Az ide érkezők teljes körű kiszolgálását a város folyamatos, egész éves programjai, koncertek, szabadtéri rendezvények, fesztiválok, bornapok, város napja és egyéb, ünnepekhez kapcsolódó műsorok, illetve a Zalakarosi fürdő biztosítják. A fürdő folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően egyre szélesebb réteget szolgál ki. Nemrégiben fejeződött be a gyermekek új világának átalakítása, a Vízipók-Csodapók birodalom, ahol több mint 60 féle vízi attrakció és csúszda várja a piciket. De szauna világa is megújult, ahol mindenki kiélvezheti a szauna jótékony hatásait.
Egy biztos, Zalakaros generációk pihenőhelyévé vált, ahol a legkisebbektől a nyugdíjas korosztályig mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.